A kormány leváltásának esélyét sokan az ellenzéki pártok összefogásában látják. A Modern Magyarország Mozgalom már a 2014-es választás előtt meghirdette, vezetőjük Bokros Lajos azóta is ragaszkodik hozzá. Ahogy több ezer választópolgár is követeli: 

• fogjon össze ellenzéki oldalon mindenki,
• egyesítve a kormányváltó szavazók voksait váltsa le a Fideszt,
• fogadjon el új alkotmányt és választási törvényt,
• majd ennek megfelelően írjon ki új választást.

A terv pikantériája, hogy pontosan kiszámítható, mi történik, ha megvalósul az összefogás, ugyanis minden adat ott van a 2014-es választás eredményében. Meglepő lesz a végkifejlet!

Hol van a kétharmad?

Adjuk össze, amink van! Mármint a Baloldal, a Jobbik és az LMP szavazatait a 2014-es választáson. Bár elemzők azt mondják, ha ezek a pártok együtt indulnának, nem biztos, hogy ugyanannyi voksot gyűjtenének, mint külön, ez most mindegy. Ezek ugyanis csak számok egy adatsorban. 

2014-ben 70 olyan egyéni körzet volt, ahol a Fidesz nyert, de ha összeadjuk a Baloldal, a Jobbik és az LMP indulójának voksait, akkor az együttesen több mint a kormánypárti jelölt szavazatainak száma. Ezen felül további 10 körzetben a Baloldal egyedül is győzött. A maradék 26 választókerületben a Fidesz akkor is mandátumot szerez, ha a parlamentbe bekerült összes ellenzéki erő közös jelöltet indít. 

2014-ben az elképzelt BALOLDAL – JOBBIK – LMP választási szövetség 80 egyéni mandátumot nyerhetett volna a 106-ból. 

 A három ellenzéki erő listáira összesen 51,13 % szavazott. Figyelembe véve a töredékszavazatokat, melyekből ez esetben a Fidesznek jóval több lett volna, hiszen ők csak 26, míg a másik oldal 80 körzetben nyer, az elképzelt összefogás a 93 listás mandátumból legfeljebb 45-öt kaphatott volna. (Részletesebb számítás itt, 36-39. oldal.) 

2014-ben a BALOLDAL – JOBBIK – LMP választási szövetség 51,13 % szavazattal maximum 125 parlamenti mandátumot kapott volna a 199-ből. 

A kétharmados többség határa 133 képviselői hely. 

A teljes ellenzéki összefogás a kétharmados parlamenti többségnek a matematikai esélyét sem teremti meg. 

Tehát nem lehet sem új alkotmányt, sem új választási törvényt elfogadni. Meglepő? Igen az, hiszen a Fidesz 2014-ben 44,87 % szavazattal 133 mandátumot kapott, míg az elképzelt összefogásnak 51,13 %-kal csak 125 jutott volna. Ilyen az aránytalan választási rendszer, bármi megtörténhet!

Másrészt az eltérő mandátumszámok a választási rendszer és a pártstruktúra viszonyának a következményei. 2014-ben 4 induló került be a parlamentbe, így a voksok annyira megoszlottak közöttük, hogy bár a Fidesz a szavazatoknak csak a kisebbségét szerezte, mégis 19,3 százalékponttal megelőzte a második helyezett Baloldalt. Az elképzelt ellenzéki összefogásnak azonban csak 6,26 százalékpont előnye lett volna a Fidesz előtt, ugyanis ebben az esetben csak két induló kerül be a parlamentbe. Ahhoz, hogy előbbi kétharmadot szerezzen, a különbséget fel kellene tornászni nagyjából 20 százalékpontra. 

Az alkotmányozó hatalomhoz tehát nemcsak össze kellene adódni az ellenzéki szavazatoknak, amelyek elemzők szerint nem összeadhatók, hanem még újakat is kellene gyűjteni. Vagyis a jelenlegi ellenzéki pártoknak egymással összefogva kellene elérnie azt, ami külön sem sikerül nekik. 

125 = kormányváltás?

A Baloldal – Jobbik – LMP összefogás 2014-ben maximum 125 mandátumot kaphatott volna. Ez kétségtelenül a 199 parlamenti hely többsége, 

ami azonban nem jelent automatikusan kormányváltást. 

2018-ban már változna a felállás, egy MSZP – JOBBIK – DK – LMP – MOMENTUM összefogással kell számolnunk. Közös választási indulásuk minimuma, hogy minden körzetben egy jelöltet indítanak a Fidesz ellenében, maximuma, hogy közös listát is állítanak. 

A választás után azonban semmi nem kényszeríti képviselőiket arra, hogy egy frakcióba üljenek be. 

A törvény szerint az egy párthoz tartozó képviselők, ha legalább öten vannak, önálló frakciót alakíthatnak. Valamint bármely képviselő kiléphet bármely frakcióból, majd folytathatja munkáját függetlenként, és hat hónap után csatlakozhat egy másik frakcióhoz. 

Az ellenzéki összefogás 2014-ben legalább háromszereplős lett volna (Baloldal – Jobbik – LMP), most legalább ötszereplős lenne (MSZP – JOBBIK – DK – LMP – MOMENTUM), így legnagyobb képviselőcsoportja sem lehetne nagyobb 60 fősnél. Mivel összesen legfeljebb 125 mandátumot kaphatnak, rajtuk kívül marad 74 hely, ami mind a Fideszé. 

Hiába az ellenzéki összefogás, a Fidesz marad a legnagyobb parlamenti párt. 

A köztársasági elnök megbízhatja a legnagyobb frakcióval rendelkező párt, tehát a Fidesz listavezetőjét azzal, hogy kezdjen koalíciós tárgyalásokat. 

Ha sikerül megállapodni valamelyik párttal, például a Jobbikkal, akkor a Fidesz hatalmon, a többi ellenzéki párt pedig ellenzékben marad. 

Ez csak egy lehetséges forgatókönyv, nem tudjuk, megtörténne –e. De a lényeg nem is ez, hanem az, hogy megtörténhet. Amikor tehát ez a sok ellenzéki párt leül tárgyalni az összefogásról, akkor annak tudatában teszi, hogy: 

• Az összefogás célja nem lehet az alkotmányozó hatalom megszerzése, mert ez a jelenlegi támogatottsági szintjükkel lehetetlen. 
• Bármely résztvevő a választás után is „elárulhatja” az összefogást, a Fidesz így hatalmon marad, a többiek ellenzékben.
• Az összefogással a pártok feláldozzák identitásukat, de semmi garancia nincs arra, hogy ezzel bármit nyernek. 

Az ellenzéki pártoknak semmilyen racionális okuk nincs és nem is lehet arra, hogy összefogjanak egymással. 

Egyetlen esetben lehetséges a közös választási indulás: ha az összes ellenzéki párt vezetői között kialakul egy olyan személyes, emberi, érzelmi viszony, amely miatt 100 százalékban megbíznak egymásban. Ehhez azonban a választóknak nincs és nem is lehet köze.