kezdőlap - Interjú
 
A hatalom bebetonozása, vagy az ország rendbetétele? Kisebbségi uralom, vagy igazságos verseny? Tóka Gábor politológussal az új választási törvényjavaslatról beszélgetünk.
Orbán Viktor nem focista, mert nem adja le a labdát – mondja Kukorelly Endre író, költő, aki szerint a magyar értelmiség kómában van. Az LMP volt képviselője felszólító módba tenné a párt nevét: Legyen más a politika!
Az ellenzéki pártok érdemi lépést tettek azzal, hogy elkötelezték magukat a választási reform mellett a Közös Ország Mozgalommal - mondja Haraszti Miklós. Mi lesz ebből? Interjú.
Hibás az a választási rendszer, ahol csak egyetlen pártra, vagy jelöltre lehet szavazni. Ez előbb két-, majd egypártrendszerhez vezet. Magyarország már el is jutott ide – mondja Magosányi Árpád. Interjú.
És a Fidesz támogatta a legradikálisabban, hogy vezessenek be arányos rendszert még a ’90-es években – mondja Dr. Szigethy István, volt parlamenti képviselő. Miben lenne más Magyarország, ha nem ilyen a választási rendszerünk?
Majtényi László szerint a köztársasági elnök megválasztásának módja lehetne sokkal demokratikusabb. A parlamenti választási rendszerrel pedig az a probléma, hogy a kisebbség dönti el, ki kerüljön hatalomra.
A választási szakértő szerint Magyarországon a hatalommegosztás helyett a sztálini hatalomegység elve érvényesül. Interjú.
Orbánt könnyebb eltávolítani, mint kiépíteni egy jó demokráciát – mondja Schilling Árpád Jászai Mari-díjas rendező. Interjú.
És megkérdezni, hogy maguk idáig mit csináltak, mondják az Európa Blokk Facebook csoport alapítói, akik választási bojkottot hirdetnek. Beleszólási jogot, igazságos rendszert akarnak, ahol a szavazókon múlik az eredmény.
László Róbert politológus szerint a kormánypárt az új választási rendszerrel a legtöbb eshetőségre felkészült. De nem mindenre. Interjú.
«
1
2
»
Aktuális
 
Vélemény
 
„Amíg a Fidesznek megvan a kétmillió szavazója, hatalmon marad” – mondják gyakran elemzők. A kijelentő mondat lehetne felkiáltó is. Egy kérdésért kiált fel: Normális? Itt 8 millió választópolgár van!
Azt kérdezte a 14 éves fiam, hogy mi ez a brüsszelezés meg sorosozás? Miért kell ezeket megállítani? Őt már úgy megsavazta a politika, hogy ha tehetné, akkor sem szavazna. És kinek jó az alacsony részvétel a választásokon?
Gulyás Márton látja, hogy a Fidesz a választási törvény aránytalanságait a legrosszabb kommunista időket idéző média bebetonozásával teljesítette ki. Rab László (Népszabadság) írása.
Dokumentumtár
 
Kapcsolat
 

Név: Bánovics Attila

Email: info@elektor.hu

Címkefelhő