A Momentum azt írja javaslatában, hogy a választási rendszernek elő kell segítenie egy konszenzusra épülő demokratikus rendszer létrejöttét. 

• „Egy ilyen szisztéma arányos választási metódust igényel” – teszik hozzá.

Világos beszéd, arányos választási rendszert akarnak – gondolja a választópolgár. Egészen addig, amíg el nem olvassa, hogy mi áll a Momentum javaslatában: aránytalan választási rendszer. 

A Momentum javaslata

A párt javaslatában szereplő szisztéma lényegében megegyezik az előző magyar választási rendszerrel (az apró különbségekre még visszatérünk). Azzal a rendszerrel, ami aránytalan volt. A Momentum szerint viszont „arányosabb”, mint a mostani. Korábban írtunk róla, hogy ilyen fokozás választási rendszereknél értelmetlen. Mégis a Momentum javaslatában szereplő szisztéma a következő pontok miatt „arányosabbnak” látszik, mint a mai rendszer: 

• Növeli a listáról bejutó képviselők arányát az egyéni képviselők kárára.
• Töredékszavazatot csak a vesztes jelöltek után számol az egyéni körzetekben.
• Visszaállítja a kétfordulós rendszert az egyéni kerületekben. 

A Momentum ezekre a változtatásokra hivatkozva állítja, hogy az ő rendszere arányosabb eredményeket hoz majd, mint a mai szisztéma. Hihetőnek tűnik, de ahogy mondják, a puding próbája az evés. Íme, egy másik választási rendszer jellemzői. Tessék figyelni:

• A listás képviselők aránya 0 %, az egyéni képviselőké 100 %.
• A vesztes jelöltek után sem jár töredékszavazat, így semmi nem kompenzálja az aránytalanságokat.
• A választás egyfordulós.

A fenti logika alapján bárki rögtön rávágja, hogy egy ilyen rendszer aránytalanabb nemcsak, mint a Momentum által javasolt, hanem mint az előző, sőt mint a jelenlegi magyar szisztéma.

Ahhoz azonban, hogy eldöntsük így van –e bizonyítékra van szükségünk.

Meg kell néznünk ennek a rendszernek a választási eredményeit, és ha azt találjuk, hogy aránytalanabbak, mint a magyar, akkor igaz lehet, hogy a rendszer is aránytalanabb. Ha azonban nem aránytalanabbak, akkor a rendszer sem lehet az. Az elektor.hu egy korábbi cikkében, Lehet 100%? címmel, meg is tette ezt. Összesen 200 évnyi adatot, 60 választás eredményét vizsgáltuk meg, és kiderült, hogy a fent jellemzett brit típusú rendszer eredményei nem aránytalanabbak, mint a magyaré. Sőt, a magyar rendszer az, ami aránytalanabb eredményeket produkál! Mindez azt igazolja, hogy az elméleti okoskodás, bármilyen logikusnak tűnik, nem elegendő annak megállapítására, hogy milyen egy választási rendszer. 

A Momentum rendszerére akkor mondhatjuk, hogy „arányosabb”, ha ezt választási eredmények adatai igazolják.

Vagyis be kellene vezetni, meg kellene tartani legalább egy, de inkább több választást a rendszer szerint, és az eredmények alapján megítélni, hogy arányosabbak, vagy sem. Pillanatnyilag erre nincs módunk, mégis összehasonlíthatjuk a valósággal a javaslatot, ugyanis az kísértetiesen hasonlít az előző választási szisztémára, és abban hat választást is tartottak.

Arányosság

1994-ben a szocialista párt kevesebb, mint egyharmadnyi szavazattal kapta meg a mandátumok több mint felét! Úgy kerülhetett egyedül, a koalíciókötés kényszere nélkül hatalomra, hogy 

a szavazók több mint kétharmada nem is rá szavazott!

2014-ben a Fidesz arcpirító módon kapott kétharmadnyi mandátumot, holott a voksok felét sem szerezte meg. Csakhogy, és most tessék figyelni: a Fidesz mandátumaránya akkor 1,49-szorosa volt a szavazati arányának, egyszerűbben fogalmazva 1 %-nyi voksra a Fidesz  1,49 %-nyi képviselői helyet kapott. 1994-ben az MSZP-nek 1 %-nyi szavazatra 1,64 %-nyi mandátumot osztottak. 

Az 1994-es eredmény aránytalanabb, mint a 2014-es. Hogyan lehetett volna a korábbi rendszer arányosabb, mint a mai? Sehogy.

Pedig a logika alapján annak kellett volna lennie. Magasabb volt a listás képviselők aránya, nagyobb volt a töredékszavazatoknak az aránytalanságokat kiegyenlítő hatása, és két fordulót tartottak. Ugyanezen elméleti okoskodás alapján lehetne azt állítani, hogy a Momentum rendszere „arányosabb”, mint a mai. Azonban az adatok cáfolják, hogy az elmélet elegendő lenne a kérdés eldöntéséhez. Ugyanezek az adatok bizonyítják, hogy 

egy „arányosabbnak” tűnő választási rendszer simán produkálhat aránytalanabb eredményeket, mint a jelenlegi. 

Jó, nem pont ugyanolyan

Utaltunk rá, hogy a Momentum két különbséggel hozná vissza a korábbi rendszert. Az előző szisztémában 54,4 % volt a listás képviselők aránya, a Momentum ezt 64,82 %-ra emelné, ami nehezebbé teszi, hogy egy párt egyedül kétharmados többséget kapjon a parlamentben. De nem teszi lehetetlenné! 

A kétharmad a mostani rendszerben sem egyszerű.

Még akkor sem, ha a Fidesznek legutóbb 44,87 % vokssal összejött. Aránytalan rendszerekben ugyanis nem az dönt a győztes párt mandátumarányáról, hogy mi a szavazati aránya, hanem az, hogy mekkora az előnye a második helyezett párttal szemben. A Fidesz 2014-ben listán közel húsz, egyéniben több mint 17 százalékpontot vert a Baloldalra. Összehasonlításképpen az Egyesült Királyságban idén a győztes Konzervatívok és a második Munkáspárt között 2,4 százalékpont volt a különbség. 

A Fidesz tehát 2014-ben brutális előnnyel nyert, mégis épphogy csak meglett a kétharmada.

A párt 133 képviselői helyet kapott, 132 már kevés lett volna a kétharmadhoz. Tehát egyetlen árva mandátumon múlott, és ehhez kellett némi plusz segítség is például egy csaló mátrix formájában, ami megajándékozta plusz egy hellyel a kormánypártot (azzal a hellyel, amit az LMP-től vett el). 

A Momentum javaslata így nem jelent lényeges javulást a jelenlegi helyzethez képest. Kétségtelenül valószínűbbé teszi, hogy a győztes mandátumaránya ne szálljon el túlságosan, azonban az ő rendszerükben is tetszőleges szavazati aránnyal hatalomra lehet kerülni. Igen, a voksok kisebbségével is! Ebben az esetben 

nekünk választóknak teljesen mindegy, hogy 53, vagy 61 %-os mandátumaránnyal uralkodik rajtunk az a párt, amelyet a többség helyett a kisebbség támogatott a választáson. 

A másik különbség a Momentum javaslatában a második forduló szabályozása. A korábbi választási rendszerben minden jelölt, aki az első menetben megszerezte a voksok 15 %-át bekerült a másodikba, illetve, ha nem volt három ilyen jelölt, akkor automatikusan az első három jutott be. A Momentum ezzel szemben azt mondja: csak az első kettő jusson be. 

Ez valóban érdemi előrelépés lenne, hiszen az egyéni körzetekben csak akkor lehetne valaki képviselő, ha ott megszerzi a szavazatok több mint 50 %-át. 

A kétfordulós választás azonban semmiképpen nem jelenti a szavazói akarat érvényesülését. 

Ugyanis a győztes a szavazattöbbsége ellenére sem fogja megszerezni a voksok 100 %-át, viszont megkapja a kiosztható mandátumok 100 %-át, például 51 %-os támogatással. Miközben a többi jelölt, például 49 %-nyi szavazattal nem kap semmit! Ettől tehát a választási rendszer nem lesz arányos. Attól lenne az, ha arányos lenne. 

Alkuk

Éppen ezeket a jónak látszó elemeket lehet pártok közötti alkukkal kivenni a rendszerből. Hasonló dolog történt 1989-ben. Akkor az eredeti javaslat szerint a listás képviselők aránya 59,36 % lett volna (majdnem annyi, mint most a Momentumnál), de a kormány az utolsó pillanatban változtatott, így lett végül 5 százalékponttal alacsonyabb a listás helyek aránya. (Egyébként ennyit arról, hogy az előző választási rendszer az összes párt konszenzusán alapult …) 

A második forduló eredeti szabályozása 1989-ben tökéletesen megegyezett a Momentum mostani javaslatával: csak két jelölt mehessen tovább. Az MSZMP azonban a saját érdekét féltve végül változtatott, és olyan rendszert javasolt, hogy mindenképpen hárman kerüljenek a második menetbe.  Márpedig ha kettőnél több jelölt van a második fordulóban, akkor az a választó szempontjából szinte megkülönbözhetetlen az egyfordulós rendszertől. 

Nemcsak a Momentum, hanem bármely párt, bármely rendszerre vonatkozó javaslata a politikai alkuk áldozatává válhat. Ezt a legegyszerűbben őszinte beszéddel lehet kivédeni: először döntsük el, hogy arányos, vagy aránytalan legyen. Ha előbbi, akkor nincs olyan alku a világon, ami elronthatná, hiszen bármi is a megvalósítás formája, arányos rendszerben mindig a szavazói akarat érvényesül. Ha utóbbi, akkor pedig mindegy, miként cincálják szét a pártok, mert így se, úgy se a szavazói akarat dönt majd. 

Összefoglalás

A Momentum mást mond és mást tesz. A Magyar Nemzetben (áprilisban) megjelent interjúban Fekete-Győr András ezt nyilatkozta: 

• „Azzal jogilag nem értünk egyet, hogy a választás teljesen arányos legyen.”

Most viszont azt ígérik „arányosítanak”, miközben aránytalan rendszert javasolnak.

A Momentum javaslata szakszerű, hozzáértésről tanúskodik. Ugyanakkor azzal indokolja az aránytalanságot, hogy fontosnak tartja az egyéni képviselőket, ezért vegyes rendszert javasol, szembeállítva azt a tisztán listás szisztémával. 

Csakhogy vegyes rendszer is lehet arányos!

Ilyet alkalmaznak Németországban és Új-Zélandon, ahol pontosan ugyanúgy szavaznak a választópolgárok, mint mi, csak éppen a parlamenti helyeket a szavazói akarat alapján osztják el. A Momentum javaslatának profizmusa alapján nehéz elképzelni, hogy erről ők nem tudnak. Ha viszont szóba hoznák, azzal semmissé tennék minden érvüket a saját javaslatuk mellett. 

Nem tudni, hogy tudatlanságból, vagy szándékosan, de az biztos, hogy a Momentum mélyen hallgat a vegyes és arányos rendszerekről. 

Az aránytalan rendszer a politikusoknak jó, hiszen olyan hatalomhoz juthatnak általa, amire nem kaptak felhatalmazást a választóktól. Többet nyernek, mint amennyiért meg kell dolgozniuk. Ugyanakkor a politikai elit is hallja a nép hangját: legyen arányos a rendszer, hogy mi, a választók dönthessünk saját és közös ügyeinkről. A megoldás politikusok számára egyszerű: javasolj aránytalan rendszert, de mondd róla, hogy arányos, vagy legalábbis, hogy „arányosabb”, és akkor támogatni fognak. Egészen addig, és ezt már én teszem hozzá, amíg a valóság szembe nem jön egy olyan aránytalan választási eredmény képében, amilyen az 1994-es volt.