• Az ellenzéknek akkor kellett volna kivonulni a parlamentből, amikor a Fidesz megváltoztatta az alkotmányt és a választási rendszert.
• Polgári identitás kérdése, hogy milyen országban akarok élni: ahol van egyeztetés és arányosság, vagy ahol nincs.
• A választási rendszer elméleti kérdésnek tűnik, de közben meghatározza az egész életünket.
• Jogunk van erről gondolkodni, állításokat, sőt, követeléseket megfogalmazni.
• Amíg nem változtatunk a demokratikus kultúránkon, benne a választási rendszeren addig mindig ugyanabba a szarba fogunk belelépni.

 - Művészként miért érezte, hogy meg kell szólalnia a választási rendszer kérdésében?

Nem művészként, polgárként zavar, ami van. Az alkotmány és a választási rendszer megváltoztatása nagyon durva beavatkozás volt. Társadalmi egyeztetés nélkül, ami persze korábbról megszokottnak számított, de ezúttal a szándék sem mutatkozott. Az ellenzéknek sem volt ellene ötlete, nekik ki kellett volna vonulniuk a parlamentből. 

 - Mindez évekkel ezelőtt történt, miért most szólalt meg? 

Akkor valahogy átsiklottam fölötte. Aktív voltam, részt vettem a Millában, segítettem a Tanítanék mozgalmat, mindig voltak ügyek, amelyekkel foglalkoztam, de talán a választási rendszer és az alkotmány kérdése nem ütötte át az elméleti és a gyakorlati problémák közti falat. Akkor olyan távolinak tűnt, és ezért is gondolom, hogy az ellenzéki pártok nem hangsúlyozták eléggé, hogy ez mennyire komoly. Tamás Gáspár Miklós felhívta a figyelmünket 2013-ban, de mi nem voltunk elég éberek. 

 - Úgy tűnik, hogy közben viszont átszakadt a gát. 

Igen, most már olyan alapkérdésnek látom, ami a választási győzelemnél fontosabb és hosszabb távú. Egyes közírók úgy közelítik meg, hogy ez a rendszer nem a Fidesznek, hanem a mindenkori legerősebb pártnak kedvez, amit annyiban vitatok, hogy éppen az a legerősebb párt hozta létre, amely azt szerette volna, hogy neki kedvezzen. Tehát a Fidesz ezt jól végiggondolta. 

Közben az ellenzék részéről megint ez a „sport ügy” van, hogy csak a győzelemre kellene koncentrálni, és akkor minden probléma megoldódik. Akár be is jöhet, de akkor egy alapkérdést megint nem beszéltünk meg. Az én személyes érdekem viszont az, hogy 

minél több ember gondolkozzon a választási rendszerünkön, mert amikor ez jár a fejében, akkor a demokrácia alapjain gondolkodik. 

 - Tehát függetlenül attól, mit tesznek a pártok, a választópolgároknak kell a témát napirenden tartani?

Ez egy önrendelkezési kérdés. A CEU ügy kapcsán is ez jött föl, mert minden ilyen nagy tüntetési hullám a társadalom egy bizonyos körét egy lépéssel előrébb viszi. És ez a kör pártoktól független. Amikor a Tanítanék mozgalom behozta a közoktatás kérdését, akkor az emberek elkezdtek erről, és az ehhez való viszonyukról beszélni. Kinyílt csillag alakban egy probléma, amely nemcsak az oktatással van kapcsolatban, hanem az állami szolgáltatásokkal, az integrációval és csomó más dologgal. Ugyanilyennek gondolom a választási rendszer kérdését. 

A választási rendszer az egyeztetés kultúrájáról is szól. 

Gyakran hallom, hogy nem lesz jó a baloldalnak az arányos rendszer, mert ha győz, nem tud akkorát nyerni, mint a Fidesz, és akkor a parlamentben kell majd egyeztetniük. De miért baj, ha egyeztetni kell? Ez polgári identitás kérdése: vajon azt gondolom, hogy olyan országban élek, ahol képtelenek vagyunk az együttműködésre, ebből következően nem való nekünk az arányos rendszer, vagy azt gondolom, hogy mind az együttműködés, mind az arányosság elérhető cél? 

Elméleti kérdésnek tűnik, de közben meghatározza az egész életünket. 

 - Tehát arról szól az egész, hogy milyen országban szeretnénk élni? 

Nekem igen, és pont a baloldalt védő kritikusok hangja erősítette ezt föl bennem. Ha leírják azt, hogy „nekünk nem jó, ha a választás eredménye a valóságos arányokat mutatja, mert így ebben az országban nem lehet győzni és kormányozni”, ez ijesztő és döbbenetes! 

Egy ilyen véleményben akaratlanul is benne van, hogy nekünk az Orbán a jó. Ahogy ő kommunikál szakmák képviselőivel, a néppel, az a magyar kommunikációs modell. Ezzel aztán vissza is igazoljuk az „illiberális” rendszer eszméjét.   

 - Idézte mások véleményét, hogy azért nem való nekünk az arányos választási rendszer, mert nem vagyunk képesek az együttműködésre, nem lehetne ezt megfordítani: hogy a politikusok azért nem képesek az együttműködésre, mert az aránytalan választási rendszer nem követeli meg tőlük?

De simán lehet! El tudom képzelni, hogy bizonyos szabályok tudnának változtatni az egyeztetés kultúráján, illetve annak hiányán. Ehhez azonban előbb meg kell jelennie a társadalmi igénynek a változásra.      

 - Gondolja, hogy ön tud tenni azért, hogy ez a társadalmi igény kialakuljon, majd megerősödjön?

Éppen azért, mert közeleg a választás, lehet arról beszélni, hogy ez mit jelent számunkra. Mások ráálltak egy pragmatikus üzemmódra, hogy toljuk, győzzünk, jussunk be, aztán majd utána beszéljünk, de én pontosan tudom, hogy nem fogunk utána beszélni róla.   

Ezzel szemben a másik élményem, hogy 

az Oktogonon, a tüntetésen ücsörgő, ácsorgó, táncoló fiatalok elkezdtek a választási rendszerről beszélni,

és azt gondoltam, milyen jó, hogy ez megfogalmazódik bennük. Van egy olyan helyzet, hogy jogunk van erről gondolkodni, állításokat, sőt, követeléseket megfogalmazni. 

Épp emiatt a „ki győz, ki veszít” mentalitás miatt a demokrácia a két választás közötti négy évben nem is zajlik. 

Most ez a követelés ezeket a kapukat kinyitja, mert nemcsak arról szól, hogy milyen a választási rendszer, milyen pártok jutnak be, hogyan működnek együtt, hanem mi azt hogyan ellenőrizzük, hogyan reagálunk rá. Hogy az ellenzéki pártoktól csak annyit várunk, hogy legyetek erősek, majd szavazunk rátok, vagy elvi szinten is vannak elvárásaink, hogy miként működjetek majd. 

A bojkottot ezért gondoltam működőképesnek, mert

ha nem abból indulok ki, hogy győzni kell, vagy, hogy az Orbán az ördög, akkor a bojkott szólhat az ellenzék pártjainak. 

Azt üzenem, hogy én nem foglak bejuttatni, mert engem nem az érdekel, hogy győzni fogsz –e, miniszterelnök leszel –e, hanem hogy így nem fogok rád szavazni. 

 - Ha jól értem, akkor az ellenzéki pártok akár elindulnak 2018-ban, akár nem, ön, mint polgár kész bojkottálni a választást? 

Így van, a kormányzó párttal szembeni protest szavazás nekem nem elég. Ha nem biztosítanak az ellenzéki pártok arról, hogy ők demokratikus elvek szerint akarnak működni, és ezen belül határozottan képviselnek bizonyos dolgokat, akkor én ebben így nem szeretnék részt venni. 

Nem azt tartom az egyetlen demokratikus értéknek, hogy szavazok. 

Diktátorok szoktak erre hivatkozni, hogy működik a demokrácia, mert van választás. Volt a Kádárék idején is. Én ezt nem fogadom el, nem azzal vagyok jó polgár, hogy elmegyek, és mindig beikszelek, hanem azzal, hogy intenzívem jelzem, hogy mi az, amit valójában szeretnék.

Nagyon veszélyes dolog ez a mindent Orbán ellen játék. Ha ebbe szűkülünk bele, akkor hosszú távon biztos veszítünk.

Orbánt könnyebb eltávolítani, mint kiépíteni egy jó demokráciát.

És ha azon nem dolgozunk, akkor mindegy, hogy van –e Orbán, mert a másik oldal politikusai úgyis majd, ha nem is csákánnyal, de a kis kalapácsaikkal bontják tovább a demokráciát.

Nem ismerem pontról pontra a választási törvényt, tudom, hogy ez egy szakanyag, rengeteg pontja van, de a kerete az közügy, és arról mindenki elmondhatja a véleményét, és mindenki elvárhat, vagy követelhet valamit. Az én elvárásaim szerint

még ha a kormányzás stabilitása volna is a legfontosabb demokratikus érték, akkor sem „a győztes mindent visz” elve biztosítaná azt leghatékonyabban, hanem a nemzeti együttműködés kultúrája, aminek egyik alapeleme az arányos és igazságos választási rendszer.

Amíg ezt nem oldjuk meg addig mindig ugyanabba a szarba fogunk belelépni.