2017. november 6-án közölt cikkünkben 28 körzetet soroltunk fel, ahol valamelyik ellenzéki pártnak volt esélye nyerni.
Bp-01, Bp-02, Bp-03, Bp-04, Bp-05, Bp-06, Bp-07, Bp-08, Bp-09, Bp-10, Bp-11, Bp-12, Bp-13, Bp-15, Bp-16, Bp-17, Bp-18, Szigetszentmiklós-08, Szeged-01, Miskolc-02, Tapolca-03, Veszprém-01, Miskolc 01, Nyíregyháza 01, Gyöngyös 02, Pécs-01, Pécs-02, Dunaújváros-04
Öt hónappal később mind a 15, ellenzéki jelölt által megnyert körzet (kiemelve) szerepelt a 28-as listán. A maradék 78 kerületben eleve esélytelennek ítéltük az ellenzéki győzelmet, el is vitte mind a Fidesz. (Hangsúlyozom: nem azt jósoltuk, hogy ezt a 28 körzetet megnyeri az ellenzék, hanem hogy ott van egyáltalán esélye nyerni!).
Ez nem tudományos előrejelzés volt, csupán egy számítás. Bejött. Részletek a hivatkozott cikkben.
2017. október 5-én publikált cikkünkben bemutattuk, hogyan lehet kiszámolni (előre) a győztes párt egyéni mandátumainak várható mennyiségét. Az első és a második helyezett párt közötti szavazatkülönbségből kalkuláltunk. Mivel a rendszer aránytalan, pontos mandátumszámot lehetetlen mondani, ezért „tól – ig” határokat adtunk meg, illetve azokon belül a voksok eltérésétől függően még szűkebb intervallumokat. Ez ugyanis előre jelezhető!
A 2018-as választáson a Fidesz több mint 20 %-kal előzte meg a második helyezettet. Erre az esetre azt mondtuk:
„A több voksot szerző párt 80 – 106 egyéni körzetben nyer, és egyéni mandátumszáma közelebb lesz a 100-hoz, mint a 80-hoz.”
A Fidesz 91 körzetet nyert. Stimmel.
Ez a számítás alapozta meg a következő két tudományos előrejelzésünket.
2017. január 22-én került fel az Elektor.hu oldalra az a rövid elemzés, amelyben a győztes párt mandátumarányára tettünk két, egymással összefüggő előrejelzést. Ezek csak bizonyos, a pártstruktúrára vonatkozó feltételek teljesülése esetén érvényesek. A feltételek teljesültek, ezért összehasonlíthatjuk az adatokkal a jóslatokat:
Ha egy párt megszerzi a szavazatok 50 százalékát, akkor megkapja a parlamentben a mandátumok legalább kétharmadát.
Ebből következően: az a párt, amely egyszerű mandátumtöbbséggel kerül hatalomra a parlamentben, biztosan nem szerezte meg a választáson a szavazatok többségét.
Tudományos szempontból szerencsénk van, hiszen a Fidesz csaknem megszerezte a voksok 50 százalékát (49,6 lett), így az előrejelzés szerint meg kellett* kapnia legalább 133** képviselői helyet. Éppen annyit kapott. Stimmel.
Vegyük észre, nem azt jósoltuk, hogy 50 % alatti voksaránnyal nem lehet egy pártnak kétharmados mandátumtöbbsége. Azt viszont igen, hogy 50 %-nyi szavazattal biztosan az lesz neki, ha a pártstruktúrára vonatkozó feltételek teljesülnek. Ez utóbbi azért fontos, mert két-pártrendszerben 60 % feletti voksarány sem biztos, hogy elég a parlamenti 2/3-hoz.
* A későbbiekben érdemes utánaszámolni, hogy 49,6 % esetén is meg „kellett” –e kapnia.
**Egy képviselői helyet nemzetiségi jelölt kapott. Emiatt a pártoknak kiosztható mandátumok száma 199 helyett csak 198 volt. Választási szempontból ehhez kell mérnünk az elért mandátumarányukat, vagyis a Fidesznek 132 hely is elegendő lett volna a kétharmad minimumához (törvényalkotási szempontból természetesen nem).
Ugyancsak 2017. január 22-én közöltük a magyar választási rendszer elemzését, amelyre a későbbiekben folyamatosan hivatkozunk. A választási részvétellel a 49-54. oldalon foglalkoztunk. Az elemzésben a következő előrejelzést tettük (54. oldal):
A jelenlegi választási rendszerben és pártstruktúrában a magyarországi lakcímmel rendelkező állampolgárok körében a választási részvétel soha nem éri el a 2002-es rekordszintet, tehát mindig 70,53 % alatt marad.
Megjegyzés: a szövegben „állampolgárok” helyett természetesen „választópolgárokat”kellett volna írnom.
A választási részvétel 2018-ban 69,73 % lett. Azonban a magyarországi lakcímmel rendelkezők körében (az előrejelzés csak rájuk vonatkozott) 70,2 %. Stimmel.
Talán észrevették, hogy az előző három előrejelzésnél minimális, vagy maximális értékeket adtunk meg, és hogy az adatok nem valahol középen vannak, hanem mindhárom esetben pontosan, vagy csaknem pontosan egyeznek a megjósolt határértékekkel. Ennek két oka lehet: vagy ennyire tökéletes elemzéseket, és abból következő előrejelzéseket készítettünk, vagy óriási szerencsénk volt. Előbbit erősíti, hogy nem egy, hanem három pontos egyezésről van szó, illetve az, hogy az előrejelzések nemcsak a 2018-as, hanem a 2014-es adatokkal is összhangban vannak. Ugyanakkor érdemes újra elvégezni a számításokat, mert nem lehet kizárni a „szerencsénk volt” faktort sem.
Legfontosabb előrejelzésünk, amely az elméletből következik, hogy a jelenlegi választási rendszerben minden országgyűlési választás eredményére igaz kell, hogy legyen:
F: FIDESZ – KDNP, P: bármely másik, a választáson induló párt, sz: a szavazatok száma (vagy aránya), m: a mandátumok száma (vagy aránya).
Tegyük az MSZP-P – DK szövetség 2018-as eredményeit a nevezőbe (ők egyéniben nem indultak egymás ellen, ezért indokolt összeadni voksaik és mandátumaik számát), és nézzük meg igaz –e az egyenlőtlenség.
Szavazatok: Fidesz v. MSZP-P - DK
2.824.206 / 990.670 = 2,85
Mandátumok: Fidesz v. MSZP-P - DK
133 / 29 = 4,58
Stimmel.
Ha külön nézzük az MSZP-P és a DK eredményeit, akkor is stimmel, ahogy egyezik bármely más párttal. Például nagyjából két és félszer annyi választó szavazott a Fideszre, mint a Jobbikra, mégis a kormánypárt több mint ötször annyi mandátumot kapott. Hétszer annyian voksoltak a Fideszre, mint az LMP-re, de a kormánypárt 16-szor annyi képviselői helyhez jutott.
Természetesen lehet véletlen, hogy miközben számos elemző a „bármi megtörténhet” jóslattal állt elő a 2018-as választásokra, addig én pontosan előre jeleztem, miként kell viszonyulnia a Fidesz szavazat- és mandátumszámainak bármely más pártéhoz minden egyes választáson, amelyet a jelenlegi rendszer szerint tartanak meg. Így a 2018-ason is.
A másik lehetőség, hogy mélyebb okai vannak az egyezésnek. Az adatok szerint a magyar választási rendszerből egy bizonyos párt, a Fidesz profitál, és csak ő profitálhat belőle. (Ez nem a „lejt a pálya” esete, hanem a zuhanásé.) Az Elektor.hu oldalon publikált, és minden adat által alátámasztott elmélet szerint ennek oka részben a mandátumok kiosztásának módszere, részben a kampányszabályozás (beleértve a médiapiaci helyzetet). Előbbi biztosítja, hogy az a párt, amely több szavazatot szerez, mint külön-külön a többi párt, mindenképpen megkapja a mandátumok többségét (több mint 50 %-át), utóbbi pedig azt, hogy ez a párt csakis a Fidesz lehet.
Mielőtt bárki azt gondolná, hogy hasonló egyenlőtlenséget más aránytalan rendszerekre is fel lehet írni, próbálja meg behelyettesíteni az Egyesült Királyság tavalyi választási eredményeit, és látni fogja, hogy a számlálóban lévő párt neve náluk cserélődik. Ott is volt győztes, de nem minden párttal szemben favorizálta őt a rendszer. Magyarországon azonban „F” mindenek előtt. És minden választáson az. Emlékeztetőül: nálunk ezt a mandátumok kiosztásának módszere és a kampányszabályozás együttesen garantálja.
A következő három előrejelzést egyben tárgyaljuk, mert összefüggenek. Publikálásuk dátuma ugyancsak 2017. január 22.
Azok a pártok, amelyek az egyéni körzetekben magasabb mandátumarányt érnek el, mint amennyi a listás szavazataik aránya, a teljes parlament létszámához viszonyítva is magasabb mandátumarányt érnek el, mint amennyi a listás szavazataik aránya.
Azok a pártok, amelyek az egyéni körzetekben alacsonyabb mandátumarányt érnek el, mint amennyi a listás szavazataik aránya, a teljes parlament létszámához viszonyítva is alacsonyabb mandátumarányt érnek el, mint amennyi a listás szavazataik aránya.
A fenti két folyamat összefügg egymással: előbbi pártok mandátumaránya pontosan annyival lesz magasabb listás szavazataik arányánál, amennyivel utóbbi pártok mandátumaránya alacsonyabb saját listás szavazati arányuknál, utóbbi pártokba beleértve a parlamentbe be nem jutott pártokat is. Ebből következően előbbi pártok olyan voksokból származó mandátumokat is kapnak, amelyeket az összes többi parlamenti és nem parlamenti pártra adtak a szavazók. Utóbbi pártok viszont saját szavazataikból származó mandátumokat veszítenek.
Az első kategóriába egyetlen párt, a Fidesz tartozott a 2018-as választáson (ahogy a 2014-esen is).
Fidesz listás voksaránya: 49,6 %
Fidesz egyéni mandátumaránya: 85,85 % (magasabb, mint a listás szavazati arány)
Fidesz parlamenti mandátumaránya: 66,83 %* (így ez is magasabb, mint a listás voksarány)
85,85 > 49,6 → 66,83 > 49,6
Stimmel.
*Már utaltunk rá, hogy egy mandátumot nemzetiségi képviselő kapott. A pártoknak tehát a magyar szabályok szerint legfeljebb 198 képviselői helyet lehetett kiosztani. Ezért a mandátumarányokat érdemesebb ehhez mérni. Eszerint a Fidesz 133 helyet kapott a 198-ból, ami 67,17 %. Természetesen így is egyezik az előrejelzéssel.
A második kategóriába sorolható az összes többi parlamenti párt. Közülük a legtöbb egyéni helyet az MSZP-P és a DK szövetsége szerezte.
MSZP-P és DK együttes listás voksarány: 17,4 %
MSZP-P és DK együttes egyéni mandátumarány: 10,37 % (alacsonyabb, mint a listás szavazati arány)
MSZP-P és DK együttes parlamenti mandátumarány: 14,57 % (így ez is alacsonyabb, mint a listás voksarány)
10,37 % < 17,4 % → 14,57 % < 17,4 %
És így tovább, nem számolom végig a többi pártnál, ha van kedvük, tegyék meg. Mindegyik stimmel. Kivéve egyet!
Az Együtt listás szavazati aránya 0,66 %, egyéni mandátumaránya 0,94 %, tehát magasabb, azonban parlamenti mandátumaránya 0,5 %, tehát alacsonyabb (pedig magasabbnak kellene lennie). Hiszik, vagy sem, ezt is előre jeleztük! Nem konkrétan az Együtt szereplését, hanem azt, hogy ilyen helyzet előállhat. A már idézett elemzés 33-ik oldalán tettünk egy megjegyzést, amelynek első mondata így szól:
„Amennyiben egy párt egyéni mandátumaránya csaknem pontosan megegyezik listás szavazati arányával, akkor előfordulhat, hogy az előrejelzésekkel ellentétes eredményt kapunk.”
Az Együtt esetében pontosan ez történt. Listás voksarányuk (0,66 %) és egyéni mandátumarányuk (0,94 %) annyira közel esik egymáshoz, hogy az összes képviselői hely kiosztása után megfordult a szavazatok és mandátumok egymáshoz képesti viszonya.
Más kérdés, hogy ennek pontos okával nem számoltam. Elmulasztottam kalkulálni azzal a lehetőséggel, hogy egy párt nem éri el listán az 5 %-os küszöböt, mégis nyer egyéni mandátumot. Az adatok tehát egyeznek az előrejelzésekkel, mégis javítani kell az elméletet.
A harmadik előrejelzés azt mondta, hogy a mandátumok és szavazatok közötti eltérés mértéke egyenlő az első, illetve a második kategóriába tartozó pártok esetében. Itt áttérünk arra, hogy 198 mandátummal számoljunk, hiszen a pártok legfeljebb ennyin osztozhattak. Emiatt látják majd azt, hogy a mandátumarányok picit magasabbak, mint eddig.
Fidesz parlamenti mandátumarány: 67,17 %
Fidesz listás szavazati arány: 49,6 %
67,17 – 49,6 = 17,57
Tehát az első kategóriába tartozó pártok (ami egyedül a Fidesz) esetében 17,57 az eltérés.
A többi összesített mandátumaránya: 32,83 %
A többi összesített listás szavazati aránya: 50,4 %
32,83 – 50,4 = -17,57
Tehát a második kategóriába tartozó pártok* esetében is 17,57 az eltérés. Stimmel.
*Ha egészen pontosan számolunk, akkor figyelembe kell vennünk az egyetlen független képviselő eredményét is. Mellár Tamásnak nincs listás szavazata, hiszen nem párt, viszont van egy mandátuma. Egyéni voksarányát tudjuk viszonyítani a teljes egyéni szavazatamennyiséghez. Így Mellár Tamás 0,39 % szavazattal 0,5 % mandátumot szerzett, amivel az első kategóriába kerül. Ha vele együtt (az összes tizedesjegyet figyelembe véve) újraszámoljuk, akkor is egyenlőséget kapunk.
Az elemzés 33-ik oldalán szerepel ez az előrejelzés:
A választókerületekben az egyéni mandátumok kiosztásának aránytalanságából származó mandátumkülönbséget a töredékszavazatok legfeljebb 29,2 százalékban tudják kiegyenlíteni.
A választókerületekben keletkezett aránytalanság mértéke 2018-ban 65 mandátum volt (itt elolvashatja, hogyan lehet kiszámolni, 22-23. oldal). Ha kivonjuk a rendszerből az összes töredékszavazatot, és újraszámoljuk a listás mandátumokat, akkor ezt kapjuk:
Fidesz: 49
Jobbik: 19
MSZP-P: 12
LMP: 7
DK: 5
Töredékszavazatokkal együtt azonban így néz ki a lista:
Fidesz: 42 (-7)
Jobbik: 25 (+6)
MSZP-P: 12 (0)
LMP: 7 (0)
DK: 6 (+1)
Az egyéni körzetek aránytalanságaiból profitáló Fidesz tehát a listás helyek kiosztásánál 7 mandátummal kapott kevesebbet a töredékszavazatok hatása miatt, míg az aránytalanág kárvallottjai, tehát az összes többi párt összesen 7 mandátummal többet. Mínusz 7 és plusz 7 különbsége 14. Ennyit egyenlítettek ki a töredékszavazatok az egyéni körzetek aránytalansága miatt keletkezett 65 mandátumnyi különbségből. 14 / 65 = 21,54 %, ami kisebb, mint a maximumként megjelölt 29,2 %. Stimmel.
A töredékvoksoknál számoltam egy fiktív lehetőséggel is: Mi lenne, ha a győztes jelöltek után nem járna töredékszavazat? Vagyis, ha nem létezne a „győztes kompenzáció”. Számításaim azt az eredményt hozták, hogy a kiegyenlítő hatás maximuma ekkor is 29,2 % lenne. Ami azonban nem egyezik a 2018-as választás adataival! Az első gyorselemzésből kiderült, hogy banális számolási hibát követtem el. A részletekre nem térek ki, de ezt a részt mindenképpen cáfolják az adatok. Hangsúlyozom, hogy itt nem a jelenlegi választási rendszerről van szó, hanem egy elképzelt (győztes kompenzáció nélküli) mandátumosztásról. Ugyanakkor ez a hiba befolyásolhatja a töredékszavazatokkal kapcsolatos, a hatályos rendszerre megfogalmazott egyéb állításokat. Ez hosszabb elemzést igényel, még akkor is, ha a jelenlegi rendszerre tett előrejelzés egyezik mind a 2018-as, mind a 2014-es választás adataival.
A mandátumok kiosztására vonatkozó utolsó előrejelzés:
A parlamentben a mandátumtöbbség, és ezzel a hatalom megszerzése nem függ össze a szavazatok többségének megszerzésével. Egy párt a szavazatok tetszőleges arányával megkaphatja a mandátumok többséget.
A magyar választási rendszeren edződött olvasó számára triviálisnak tűnhet a mondat, de felhívnám rá a figyelmet, hogy arányos rendszerekben (Ausztria, Németország, Dánia, stb.) kizárólag olyan politikai erő kerülhet hatalomra, amely a választáson megszerezte a (mandátumszerző) voksok több mint 50 %-át. Ugyanez vonatkozik a kétharmados mandátumtöbbségre is: arányos rendszerben ahhoz a (mandátumszerző) szavazatok kétharmadára van szükség.
A 2018-as választáson a Fidesz az összes voks 49,6 %-át, a mandátumszerző szavazatoknak az 53,17 %-át szerezte meg. (Ez utóbbiak úgy keletkeznek, hogy az összes voksból törlik azokat, amelyeket az 5 %-os küszöb alatt maradt pártokra adtak le. A parlamenti pártok szavazatszáma változatlan marad, de aránya megemelkedik, hiszen összességében kevesebb voks marad a rendszerben.)
A kormánypárt tehát a mandátumszerző voksoknak megszerezte a többségét, de nem a kétharmados többségét. 53,17 %-kal 106 mandátum járna nekik egy 199 fős parlamentben. Hogy nem ennyit kaptak, annak nem a szavazói akarathoz, hanem a magyar választási rendszerhez van köze. A Fidesz 2014-ben a mandátumszerző voksoknak is csak a kisebbségét (46,73 %-át) szerezte meg, mégis mandátumtöbbsége (kétharmados) lett a parlamentben.
Három előrejelzést közöltünk erről (48-49. oldal).
A kormánypárti hirdetést hordozó plakátfelületek térben és időben összességében mindig nagyobb helyet foglalnak el, mint bármely más jelölő szervezet plakátfelületei.
A legnagyobb támogatottságú, valamint a legtöbb médiaszereplési és az egyéb területeken legjobb kampánylehetőségekkel rendelkező ellenzéki jelölő szervezet kevesebb plakátfelületen hirdetheti magát, mint legerősebb ellenzéki ellenfele.
A kormánypárti érdekeltségű negatív kampány fő célpontja a legerősebb ellenzéki politikai erő.
Az ellenőrzés sajnos könnyű, ugyanis nincsenek adatok, amelyekkel összehasonlíthatnánk az előrejelzéseket. 2014-ben még volt ilyen gyűjtés, a Transparency International Magyarország, a K-Monitor Iroda, a Political Capital és az Átlátszó Oknyomozó Újságíró Központ önkéntesek segítségével országos becslést készített a pártok kampányköltéseiről, beleértve a plakátokat is. Azzal az adatsorral egyezik mindhárom előrejelzés. 2018-ban azonban nem készült ilyen felmérés, így nem tudjuk elvégezni az ellenőrzést. Attól pedig mindenkit óva intenék, hogy saját személyes benyomásait próbálja összehasonlítani az előrejelzésekkel.
Mindössze három megjegyzést tehetek:
Egyrészt nem számoltam a médiapiaci helyzet változásával. Az elemzés 2016-ban készült, és azóta jelentősen más ez a terület, ami feltehetően befolyásolta a pártok viselkedését a kampányban, magát a kampányt és a választás eredményét. Ezt a későbbiekben aktualizálni kell.
Ezen kívül nem vettem figyelembe, hogy legerősebb ellenzéki politikai erőből kettő is lehet. A 2018-as választást megelőző kampányidőszakban az MSZP-P – DK „szövetség” és a Jobbik nagyjából hasonló támogatottsággal rendelkezett. Ami befolyásolhatta mind kampányfelületeik, mind az ellenük irányuló kormánypárti érdekeltségű negatív kampány eloszlását – értsd: ha rendelkeznénk adatokkal, könnyen lehet, hogy nagyjából egyenlőséget látnánk ezeken a területeken.
A harmadik, hogy az egyéni körzetekben alkalmazott koordináció és taktikai szavazás miatt a kampány „oszd meg és uralkodj” elve akár sokkal kifinomultabban is működhetett, mint 2014-ben. A leghíresebb kormánypárti érdekeltségű lejárató kampányokat például három különböző párthoz tartozó politikus ellen indították (Vona Gábor, Kunhalmi Ágnes, Hadházy Ákos). Ami közös volt bennük, hogy saját körzetükben ők voltak a legesélyesebb ellenzékiek az egyéni mandátum megszerzésére. Adatok hiányában ezt sem tudjuk ellenőrizni, azonban a megfigyelt jelenségek tökéletes összhangban vannak az elméletben leírt kampány logikával.
Az elmélet azt állítja, hogy a jelenlegi választási rendszerben a választók számára a kormány leválthatatlan választások útján. Azért, mert a mandátumok kiosztásának módja biztosítja, hogy a legtöbb szavazatot szerző párt hatalomra kerüljön, a kampányszabályozás pedig garantálja, hogy a legtöbb voksot szerző párt csak a Fidesz lehessen. Ezt bizonyítékokkal tudjuk alátámasztani.
Az állítást lehet vitatni, de nem lehet lesöpörni az asztalról. Ahhoz túl komoly. És mivel bizonyítékok támasztják alá, ezért az ezzel ellenkező állítást is ugyanígy bizonyítani kell. Tényekkel szemben nem elegendő a vélemény. Tények kellenek.
Név: Bánovics Attila
Email: info@elektor.hu
